Bohém játékosság az esküvőn – Házasság első látásra 3. rész – vibráló részletek a Botanicában

Csodaszép környezetben vált valóra Enikő és Peti álma azzal, hogy mindketten tökéletes összhangba kerültek egymással már attól a perctől kezdve, hogy először megpillantották egymást. Enikő és Peti – a Házasság első látásra című reality show 3. párosának – esküvőjét a Botanicában, Dánszentmiklóson valósítottuk meg. A Botanica egyedi atmoszféráját a tradicionális és nyugodt vidéki környezetnek és a természet közelségének köszönheti. Ezt kihasználva az esküvői szolgáltató csapatommal egy bohém, játékos és vidám, élénk színekben pompázó esküvőt képzeltünk el.

Ezt az esküvőt minden tekintetben szerettük volna kint megvalósítani. Nemcsak a szertartást illetően, hanem az egész vacsorát is. Mind a 6 esküvőnél tökéletes időt fogtunk ki, szóval sajnos tartoztunk az ördögnek azzal, hogy pont ezt mosta el az eső :D. Így a vacsorát kénytelenek voltunk beköltöztetni a benti helyiségbe, ahol ahhoz, hogy megfelelően tudják rögzíteni az eseményeket, viszonylag szorosan és kissé kényelmetlenül kellett elhelyezni az asztalokat és székeket.

Itt igazából egy hosszú, U-alakú ültetést terveztünk, de az operatőrök szemszögéből nem lett volna megfelelő, így inkább egy ilyen, rézsútos elrendezésnél maradtunk (a bentinél is ezt próbáltuk követni).

Mint legtöbb helyen, itt is tálszervízes felszolgálás volt, ezért itt is törekedni kellett az apró, kicsi asztaldekorációra. Alacsony és könnyen mozgatható virágdíszek voltak itt is elhelyezve a felvételek optimális megvalósításához alkalmazkodva. Minden esküvő előtt 2-3 nappal készültek el sorba, folyamatába a menü/ültetőkártyák is, hiszen az esküvők előtt néhány nappal fixálódott le a végleges vendéglétszám. Ebben nagyon nagy segítségemre volt Andrási Ági(BREEZE AND VEIL), aki minden nap azon dolgozott, hogy minél gyorsabban készüljenek el a szebbnél szebb és különleges ültető- és menükártyák.

Külön figyeltek arra is a műsor készítői, hogy minden egyes pár ízlését és kedvenc ízeit, kedvenc zenéit feltérképezte és ezt a rendelkezésemre bocsájtották, hogy minél testreszabottabb esküvőt szervezzek nekik. Mindenkinek olyan ízvilágú tortát készített a két cukrász kollégám, – Csomor Csenge és Török-Lévai Zsófi – ami teljes mértékben megfelel az elvárásaiknak. Csenge készítette el Enikőék tortáját, ami törökmogyoró-kávé és vanília-fehércsoki-málna ízesítéssel készült. A látvány pedig magáért beszélt.

Zeneszolgáltatást illetően itt több mindent tartogatott az este. Mivel Peti nagyon szereti a mulatóst, ezért mindenképpen szerették volna meglepni őt egy mulatós blokkal, amit Bitang Isti és Milák Sándor profi zenészek valósítottak meg. Nagyon hatásosra sikerült így a friss házaspár belépője. Majd meglepetésvendégként Király Viktor lépett fel, hiszen Viktor nagyon jó barátságot ápol Petivel. Az est további hangulatáért ismét Stefán felelt, ami a zenét illeti.

Az esküvő házigazdája ezen a napon Nagy Zalán ceremóniamester volt, aki pontosan beleillett ebbe a lendületes, játékos és fiatalos koncepcióba. Zalán állandó pozitív kisugárzásával és kedvességével támogatta a forgatás és az esküvő megvalósítását. Amit külön köszönök neki, hogy ekkor már a kimerültség megjelent kellőképp nálam is… (hiszen ez volt a forgatás szempontjából már az 5. esküvő), és ő ezzel a mindig sugárzó energiájából adott nekem plusz töltést.

Enikő és Peti igazán szép és nagyon szimpatikus párként – teljesen lazán és megélve a pillanatokat – zárta az utolsó előtti esküvőnket. Folytatása következik…

A képek felhasználása engedélyköteles!

Fotó: Rácz Tamás (https://racztomi.myportfolio.com/), Esküvőszervezés: Kerchner Dóra (https://emeraldwedding.hu/), DJ: Halász István – Stefán a DJ (https://stefanadj.hu/), Zenekar: Bitang Isti és Milák Sándor, Virágdekor: Oláh Szilvia Floral Design és Virágok Útja (https://www.instagram.com/olah_szilvia_floral_design/ és https://www.instagram.com/viragokutja/), Anyagdekor: Textilműhely (https://www.instagram.com/textilmuhely/), Grafika: BREEZE AND VEIL (https://www.instagram.com/breezeandveil/), CM: Nagy Zalán(https://ceremoniamester.co.hu/) Torta: Sütike Cukrászműhely (https://www.instagram.com/sutike.muhely/), Eszközszállítás: KM Chiavari székek (https://www.instagram.com/km_chiavari_rendezvenyszek/) , Helyszín: Botanica Dánszentmiklós (https://botanica.hu/)

További bejegyzéseink